Barion Pixel
fekete fokhagyma

Fokhagyma a természetes immunerősítő

Ez a rendszer egy összetett struktúra, amelyhez külső és belső szerveink is tartoznak. Az immunrendszer külső védelmi vonala maga a bőrünk. Szerveink közül a nyirokrendszerhez tartozó mandulák, a lép, a csecsemőmirigy, sőt a bél bizonyos szakaszai is az immunrendszer körébe tartoznak. Végül, de nem utolsó sorban az éltető és keringő vér sejtes elemei, mint a védekező fehérvérsejtek is az immunrendszerünk katonái. Immunrendszerünk falósejtekkel és antitestek termelésével küzd az ismert kórokozók ellen.
Az életmód az elsődleges tényező, ami az immunrendszer működését befolyásolja. Ide tartozik a táplálkozásunk éppúgy, mint a hangulatunk. Egy kiegyensúlyozott, pozitív gondolkodású, boldog ember sokkal nehezebben betegszik meg, ill. hamarabb küzdi azt le.

Az immunrendszer erősítésének módjai

Az immunrendszer erősítésére általában csak az őszi-téli időszakban figyelünk oda, pedig szervezetünk egész évben ki van téve a kórokozóknak. Az immunrendszer sokszor azért gyengül meg, mert a megfelelő tápanyagok nem jutnak be a kellő mértékben a szervezetbe. Ezen segíthetünk a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának növelésével.
Kerüljük a túl sok szénhidrátot és cukrot, mert az elhízás nem kedvez az immunrendszer erősítésének. Rendszeresen végezzünk könnyű testmozgást, hiszen ez jótékonyan hat a szervezet belső folyamataira.

Fokhagyma – a természetes immunerősítő és gyulladáscsökkentő

A hagymafélékben, főleg a fokhagymában található vegyületek kiváló vírusölő hatással rendelkeznek.
Gazdag szerves kénvegyületekben, egészségre gyakorolt előnyös hatásait elsősorban ezeknek köszönheti.
A legmagasabb koncentrációban a mikrobaölő hatóanyagok a fokhagymában találhatók meg pl. az allicin sikeresen veszi fel a harcot a baktériumokkal és fertőzésekkel.
A fokhagymát ősidők óta használják a népi gyógyászatban, többek között a gyulladás miatt kialakuló fájdalom és duzzanat csökkentésére.

Friss változatához hasonlóan a fekete fokhagyma illetve a fekete gyöngyfokhagyma szintén immunerősítő, hiszen antibakteriális, gomba-, vírus- és parazitaellenes tulajdonságokkal rendelkezik.
Beltartalmát tekintve gazdagabb, rendszeres fogyasztással egészségünkre még kedvezőbb hatást gyakorló szuperélelmiszer, amely növeli a szervezetben keringő fehérvérsejtek aktivitását.

Olvass tovább!

fekete fokhagyma
Blog

A fokhagyma rendkívül erős antioxidáns

Az antioxidáns szó jelentése: oxidációt késleltető, vagy gátló anyag. Nélkülözhetetlen vegyületek, melyek megvédik szervezetünket. Ezek az enzimek, koenzimek, melyeket szervezetünk állít elő és olyan vegyületek,

Elolvasom >>
Fekete fokhagyma
Blog

Umami íz

Az umami, más néven az ötödik íz gyakrabban van jelen ételeinkben, mint gondolnánk. Maga az umami szó csak 1908. óta létezik, de története sokkal régebbre

Elolvasom >>
Fermentalas
Blog

A fermentálásról

A fokhagyma jól ismert egészségmegőrző hatása a fermentálásnak köszönhetően a fekete fokhagymában sokszorosan érvényesül. Az erjedés (vagy erjesztés), idegen szóval fermentálás (vagy fermentáció) olyan kémiai

Elolvasom >>
Blog

Vásárolj weboldalunkon és NYERJ!

Nyerőboltok.hu nyugtabeküldőhely vagyunk! 1. Vásárolj üzletünkben legalább 5.000 Ft értékben 2. Tartsd meg a vásárlást igazoló számlát vagy nyugtát 3. Töltsd fel a bizonylat sorszámát a

Elolvasom >>
Őszi kép
Blog

Itt van az ősz, itt van újra…

Immunrendszerünk erősítésére általában az őszi-téli időszakban fektetünk nagyobb hangsúlyt. Ehhez hívjuk segítségül a természet erejét – az egyik legismertebb immunerősítő élelmiszert – a fokhagymát! A

Elolvasom >>